Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017. október 22. – Évközi 29. vasárnap

Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.

Mt 22,15-21

0

Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.

Mt 22,15-21

 

Elmélkedés

Tegyünk tanúságot örömmel!
A mai vasárnap evangéliumában az adófizetéssel kapcsolatban fordulnak Jézushoz. Máté evangélista elárulja a kérdezők szándékát, miszerint bele akarnak kötni Jézus szavaiba, tanításába. A farizeusok nem bízzák a dolgot a véletlenre, hanem félrevonulnak, tanácskoznak, ügyesen kigondolják kérdésüket. A kérdés egyszerű, s látszólag egyszerűen lehet rá majd válaszolni. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17). Az adófizetés az egykori zsidóság körében mindennapos kérdés lehetett, s bizonyára sok vitát eredményezhetett az igennel és a nemmel felelők között. Jézus azonban nem a megszokott módon, nem egyszerű egyetértéssel vagy elutasítással válaszol, s ennek megvan a maga oka. Érdemes ismernünk a kérdés hátterében álló történelmi helyzetet. Jézus korában a zsidók országa a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak szegezett kérdés ügyes csapdát rejt. Ha azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki megütközést, ellenszenvet, olyanokból, akik hittek a nép szabadságában, függetlenségében. Ők azok, akiknek a fejében erősen élt a Messiás-király gondolata, aki majd meg fogja szabadítani a választott népet az idegen uralomtól. Ha viszont helytelennek nevezi az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak számítana, s azzal vádolhatnák, hogy fellázítja a népet. A csapda kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen beleköthetnek. Jézus felismeri a csapdát, a kérdezők gonosz szándékát és könnyedén tér ki: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt 22,21). Ebbe aztán senki nem tud belekötni, senki nem tud hibát találni. E felelettel nem megy bele a politikai vitába, ezért ellenfeleinek később újabb témát kell keresniük, ami vádaskodásuk alapja lehet.
Egyházunk a mai vasárnapon a Missziós Világnapot tartja. Minden megkeresztelt ember meghívást kap, hogy tanúságot tegyen Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet. Jézus követése válasz erre a hívásra. Legyen példa az ő élete! Ahogyan átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt az alázatos szolgálat és a szeretet cselekedeteivel, ahogyan odaadta életét a kereszten, hogy újra megtalálja azt, ugyanúgy kell nekünk is élnünk, Istennek felajánlva önmagunkat. Jézus egész élete missziós jellegű, a mennyei Atya küldötteként érkezett a világba, majd pedig küldetését befejezvén maga is küldetést adott tanítványainak. A misszió azt jelenti, hogy szenvedélyesen szeretjük Jézust és cselekvő szeretettel fordulunk embertársaink felé. Újra és újra odalépünk a kereszt elé és megállunk imádkozni a keresztre feszített Jézus előtt, hogy felismerve szeretetének nagyságát, támogatást és lelki erőt kérjünk küldetésünk teljesítéséhez. A mennyei Atya az öröm forrása, a Fiú az öröm megnyilvánulása, a Szentlélek pedig az öröm éltetője bennünk. Induljunk és tegyünk tanúságot Krisztusról örömmel!
© Horváth István Sándor

Imádság
Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
 

Forrás:
http://www.evangelium.katolikus.hu