Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hónap szentjei és ünnepei

DECEMBER

XAVÉRI SZENT FERENC áldozópap
Ünnepe: december 3.

1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt. Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rossz szándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagy tudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett. Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja. A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba. Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész, aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserbenhagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552–ben Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.

DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS áldozópap, egyháztanító
Ünnepe: december 4.

Keresztény állami hivatalnokcsaládból született Damaszkuszban, 622-ben. Filozófusnak tanult, igen eredményesen egy Kozmász nevű szicíliai szerzetestől, akit a család egy kalifa fogságából szabadított ki és fogadott be. Tanulmányai befejeztével valószínűleg apja hivatalát foglalta el. 726-ban a császár rendelete bálványimádásnak minősítette a szentképek tiszteletét. Ezzel 120 évig tartó képrombolási harc kezdődött. János vitairatokat szerkesztett a képek tiszteletének védelmében. Lemondva világi életéről, vagyonáról, előkelő állásáról, a Jeruzsálem melletti Szent Szábbász kolostorban szerzetes, majd pap lett. Prédikációival és írásaival  ő lett a keleti egyház utolsó nagy egyházdoktora. Sok könyve elsősorban a képrombolók elleni vitairat volt. Alázatossága példaszerű volt, erre sok próbatételben adta bizonyságát, de az is mutatja, hogy írásaiban magáról, dicsőségéről semmit sem írt. Haláláról sem tudunk semmit, valószínűleg Jeruzsálemben halt meg 749. december 4-én. A képrombolók 754-ben "kiközösítéssel" ítélték el, és csak 787-ben a Niceai egyetemes zsinat ismerte el érdemeit. XIII. Leó pápa szentünk tiszteletét az egész Egyházra kiterjesztette.

SZENT MIKLÓS, püspök
Ünnepe: december 6.

Gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt számára a vallásos nevelés. Bébi koráról tartja a hagyomány, hogy böjti napokon csak egyszer szopott. Nagyobb korában nem követte társait azok szilaj szórakozásaiban, inkább templomokat látogatott. Amikor szülei elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni. Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni. Törökország területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották püspökké.  Ekkoriban történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a zűrzavarban ekkor egy ismeretlen (mondja a legenda), aki a hajó órában megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak. Hallotta egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal akadályozta meg a kivégzést. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jó szemmel sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A segítség ekkor sem maradt el. Szent Miklós megjelent álmában Konstantin császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt, nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet mondani. Nagyon idősen, halálát közeledni érezve, Miklós egy angyal segítségével tudott a betegség fájdalmai felett uralkodni. Istennek ajánlva lelkét, szép halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török támadás feldúlta sírját. A keresztesek felszabadították Myra városát, ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete.

SZENT AMBRUS, püspök és egyháztanító
Ünnepe: december 7.

Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Rómában tanult, diplomáciai pályára készült, majd Sirmiumban (Sremska Mitrovica) volt hivatalnok. 374-ben Milánóban működött mint a város prefektusa, és egy püspökválasztás során a katolikusok és ariánusok csaknem véres zavargásba keveredtek. Ambrus a rend fenntartására katonákkal sietett a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására, közfelkiáltással püspökké választotta, pedig akkor még csak hittanuló volt. Megkeresztelkedett, pappá szentelték, és egy hét múlva  december 7-én fel is szentelték Milánó püspökévé. Püspöki feladatait nagyon jól látta el, mindenki iránt gyakorolta a felebaráti szeretetet, népe pásztora és tanítója volt. Az ariánusok ellen küzdött, könyveket írt, kiváló szónok volt, és küzdött a pogányság maradványai ellen is. Beszédeit tömegek hallgatták, tanulmányozására Ágoston Afrikából Milánóba utazott. A szónoklatok  hatása alatt Ágoston megtért, megkeresztelkedett, új életet kezdett. Hatalmas tudása, kiváló politikai érzéke, rendíthetetlen hite a legjelentősebb egyházatyák közé emelte. Mindég a legfontosabbnak tartotta a püspöki feladatait, de ebben gyakran gátolta a politikában rá váró feladatok megoldása. Meghalt 397. ápr. 4-én Milánóban és ott van eltemetve.

SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA
Ünnepe: december 8.

Latinul Immaculata Conceptio, régi nevén „Asszonyunk Máriának foganata”. Ez az ünnep nem Mária szűzi anyaságáról emlékezik meg, mint sokan hiszik. Az elnevezés arra utal, hogy Mária már Anna méhében való fogantatásától ment volt az egész emberiséget terhelő eredendő bűntől. Az ünnep értelme felől időpontja (dec. 8.) is egyértelműen eligazít. December 8-ától szeptember 8-áig, Mária születésnapjáig (Kisasszony napja) kerek 9 hónap telik el. A középkor derekán már teljes virágában pompázó doktrína értelmében, mely dogmatikus hittétellé azonban csak meglehetősen későn, 1854-ben vált IX. Pius intézkedése nyomán, Mária az idők kezdetén kiválasztatott arra, hogy Krisztus megtestesülésének edénye legyen, s éppen ezért szeplőtelennek kellett lennie, az eredendő bűntől szabadnak, amit a tan terjesztői úgy racionalizáltak, hogy Mária nem érzéki vágyban fogant. (Említésre érdemes, hogy nyugati hagyományok szerint az ünnep szerzője egy magyar királyi vérből származó pap lett volna.)

SZENT DAMAZUSZ pápa
Ünnepe: december 11.

Spanyolországban született, 305 körül. Rómában pappá szentelték, majd amikor a világi hatalmak önkényből Libériusz pápát számkivetésbe küldésbe küldték, 366-ban őt választották meg pápává. A viszálykodások tovább folytak, még gyilkossággal is megvádolták Több zsinatot hívott össze, ezeken küzdött a hitszakadás és az eretnekek ellen, a vértanúk sírjait rendbe hozatta, azokra verses sírfeliratokat írt, ami tiszteletüket segítette. Nehéz időszak volt ez az Egyház életében, az arianizmust már elítélte a niceai zsinat (325-ben), de a császárok és hatalmasságok nem adták fel megkaparintott előjogaikat. Segítségül maga mellé hívta az ekkor a Chalkisz sivatagban remetéskedő Szent Jeromost pápai titkárnak, megbízva őt a Szentírás pontos latin fordításával. Meghalt 384. december 11-én.

SZENT LÚCIA, szűz és vértanú
Ünnepe: december 13.

Életéről igen keveset tudunk, Szicíliában, Syracusa városában született, a 3. század vége felé, ősi, előkelő római patrícius családba. Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt itt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Cataniába Szent Ágota vértanú sírjához. Mélységes hite kiesdette édesanyja gyógyulását. Az anya a csodálatos gyógyulás után már nem erőltette lánya házasságát pedig egy nagyon magabiztos vőlegény-jelölttel állapodott meg korábban. A sértődött, és a nagyon remélt vagyonból kimaradó vőlegény azonban csalódottságában feljelentette Luciát Pascasius helytartónál, kereszténysége miatt. A helytartó beidézte a lányt és áldozatot követelt tőle az istenek oltárán. Luca ezt megtagadta. Többféle kínzással próbálták "
jobb belátásra bírni", halálra ítélték, de minden hatástalan volt, nem tudták kivégezni. Végül karddal szúrták át a nyakát. Meghalt 303-ban. Halála előtt még meg tudott áldozni. Vértanúsága Diocletianus alatt történt, Syracusa városában. Épségben maradt testét később Velencébe vitték. Régtől fogva tisztelt szent, a misekánonban is szerepel a neve.

KERESZTES SZENT JÁNOS, áldozópap és egyháztanító
Ünnepe: december 14.

1542 táján született Fontiverosban (Spanyolország). Apja korán meghalt, anyja nehezen tudta nevelni. Szakmát nem tudott tanulni, gyenge és ügyetlen volt. Tanulni szeretett volna, erre adottsága is volt. Az elemi ismeretek megtanulására szegények intézetébe került, Itt sokat és átszellemülten ministrált, ami megtetszett egy gazdag úrnak. Ez a gazdag úr alkalmazta a 13 éves gyereket, aki aztán szerény fizetéséből így tudott már tanulni. Szorgalmasan dolgozott, tanult és vezekelt. Egyre világosabban megérlelődött benne a gondolat, hogy szerzetes lesz. Karmelita szerzetes lett 1563-ban, itt is kitartóan tanult, majd a Rend parancsára Salamancába ment tanulni: hittudományt és bölcseletet. 1567-ben pappá szentelték - megint csak parancsra, ő erre méltatlannak érezte magát. Misztikus élményekben gazdag életet élt. Sokat szenvedett betegség, megnemértés miatt. Avilai Szent Teréz munkatársa volt, 1568-ban elsőnek csatlakozott a megreformált, sarutlan rendhez, vagyis az új-lazaságokat tagadó, szegény és kemény életet vállalta. Nagyon kemény vezekléssel és imával éltek ezek a sarutlanok. Ekkor vette fel új szerzetesi nevét: Keresztes…, vagyis Keresztről nevezett… A sarus karmeliták testi erőszakkal akarták a reformokról lebeszélni, elfogták, bezárták, lelkileg gyötörték, meg is vesszőzték. Misézni sem engedték, ezért megszökött a rabságból. A sarutlan karmelita apácák a klauzúrájukban rejtették el. Jóakarói segítségével aztán Andalúziába mehetett egyik rendházukba. Itt sem akarták elfogadni, de ő minden szenvedést örömmel vállalt. Életében igen sok jelét adta az életszentségnek és bölcsességnek, a lelki életről szóló könyvei bizonyítják mély lelki élettapasztalatát. Súlyos beteg lett, városi rendházba kellett mennie ápolásra, ő Ubedát választotta, mert az ottani perjel  nagyon szigorú volt. Halála 1591. december 14-én csendes és nyugodt elmúlás volt, sírjához azonnal megindult a zarándoklás, a nép szentnek tartotta. Írásait a spanyol irodalom remekműveiként tartják számon

KANIZIUSZ SZENT PÉTER, áldozópap és egyháztanító
Ünnepe: december 21.

A gelderlandi Nijmegenben született (ma Hollandia területén van) 1521-ben, tekintélyes patrícius családból. Apja akarata ellenére teológiát tanult, majd Kölnben tanult tovább, ahol kapcsolatba került egy papi csoporttal, majd a jezsuita rendbe lépett. Példaképe volt Faber Szent Péter, akinek részt vett egy lelkigyakorlatán. 1546-ban szentelték pappá. Németországban szentbeszédeivel és írásaival küzdött a katolikus hit megerősítéséért és megőrzéséért. A trentói (latinosan: tridenti; németesen: trienti) zsinaton az augsburgi püspök teológusa volt. 1556-tól 13 éven át ő volt a felső németországi jezsuita rendtartomány provinciálisa. Kiterjedt irodalmi tevékenységet végzett. Sok könyve közül leghíresebbek a Katekizmusai. Misztikus élményei voltak, Jézus Szíve-kinyilatkoztatásáról naplójában számolt be. Nagy bizalommal dolgozott a sok nehézség közepett. Fribourg-ban (németesen: Frieburg) kollégiumot is alapított Meghalt 1597. dec. 21-én Fribourgban (Svájc). 1864-ben avatták boldoggá, 1925-ben pedig XI. Pius avatta szentté. Holtteste a svájci Fribourgban, az ottani Szent Mihály templomban nyugszik.

KENTY SZENT JÁNOS, áldozópap
Ünnepe: december 23.

Kęty (olv. Kenti) városkában született (Krakkó közelében) 1390-ben, vagy 1397-ben. 16 éves korában a krakkói egyetemre küldték, bölcseletet és hittudományt tanult, mégpedig kiváló eredménnyel. Pappá szentelték, és a krakkói egyetemen tanított. Az egyetem falán emléktábla emlékeztet erre, benn láthatók cellája és felszerelési tárgyai. Az egyetemmel szemben van a Szent Anna templom, ahol misézett és prédikált. Rövid ideig plébános volt Olkusz-ban, de hamarosan visszatért az egyetemi katedrához. Szelídsége és felebaráti szeretetben mutatott kiválósága tanítását igen hatékonnyá tette, paptársai és növendékei példaképüknek tekintették. Télidőben odaadta koldusoknak a cipőjét, meg köpenyét. Gyalog elzarándokolt Jeruzsálembe, meg Rómába. Meghalt 1473. december 24-én Krakkóban. Halála után Lengyelország és Litvánia védőszentje lett. 1767-ben szentté avatták.

SZENT ISTVÁN diakónus, vértanú
Ünnepe: december 26.

Szent István diakónus a kereszténység első vértanúja (görögösen protomártírja). Története a Szentírásban olvasható (ApCsel 6,1–8,2). A görög nevű István (Sztephanosz) a zsidók és a keresztények (ekkor még túlnyomórészt eretneknek tekintett zsidók) közti vallási türelmetlenség első ismert áldozata volt. Miután a jeruzsálemi Szanhedrin (legfelsőbb törvényszék) istenkáromlás gyanújával perbe fogta, István a védőbeszédében hitet tett amellett, hogy Jézus a Megváltó és Isten Fia – ezzel kimerítette az istenkáromlás főbenjáró bűnét, amiért halálbüntetés járt –, a zsidókat pedig (elsőként a hitszónokok és teológusok hosszú sorában, akik mind felelősek a zsidóság későbbi üldöztetéseiért) Jézus Krisztus gyilkosainak nevezte. Istvánt a Szanhedrin a zsidó törvények értelmében megkövezésre ítélte. Szent István első vértanút diakónusi dalmatikában ábrázolják, mivel – mint történetéből megtudható – egyike volt az apostolok által kinevezett első hét diakónusnak. Így ő lett a diakónusok védőszentje. Jellemző attribútuma kivégzésének eszköze, a kő, mellyel vérző fején, vállán, ruhájának redőiben, a kezében, kezében tartott könyvön ábrázolják.
István napja december 26-a. Az időpontot az egyházatyák a Szent életének példázat-jellegét hangsúlyozó asztrológiai szimbólumok alapján választották meg.

SZENT JÁNOS apostol és evangélista
Ünnepe: december 27.

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség: Péter után ő a legfontosabb az apostolkollégiumban. Az apostolok közül csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint "a tanítvány, akit Jézus szeretett", s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel. Az evangéliumot 90--100 között írja, Krisztus nyilvános működése pedig 28--30 közé esett. Így János volt az apostolkollégiumban a Benjamin, akit az Úr a legjobban szeretett.  A hagyomány azonban azt mondja, hogy János Efezusban munkálkodott, és igen magas korban halt meg. Az evangéliuma utolsó részéből is erre lehet következtetni (21,22 skk.). Szent Pál oszlopnak nevezi Jánost Péterrel és Jakabbal együtt, amikor arról beszél, hogy ők hárman a kéznyújtásukkal fejezték ki egyetértésüket a pogányok közötti evangelizációval, és hitelesítették a Pál által hirdetett evangéliumot (Gal 2,9). A Tizenkettő közül Péteren kívül csak Jánost említi név szerint Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben: "Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre!"-- így válaszolt Péter, Jánossal együtt bátran a főtanácsnak arra a parancsára, hogy többé nem beszélhetnek Jézusról (3,1--11; 4,13--22; 8,14--25). Mindarról, amit látott és hallott, János akkor sem hallgatott, amikor kitört a zsidó-római háború, és Jeruzsálem, valamint a templom pusztulása megpecsételte Izrael sorsát (Kr. u. 70). Annyi bizonyos, hogy mindaddig, amíg Szent Pál Efezusban működött, János nem járt ott (54--57 között). Annak azonban semmi nem szól ellene, hogy a zsidó háború kitörésekor János sok más kereszténnyel együtt elhagyta Palesztinát, és az akkori világ egyik nagyvárosában, Efezusban telepedett meg, ahogy ezt a hagyomány mondja. Ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta, december 27-én ülik.

APRÓSZENTEK, vértanúk
Ünnepük: december 28.

A napkeleti bölcsek látogatása után, a hatalmát féltő Heródes megöletett Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermeket, abban a reményben, hogy az újszülött Messiás is közöttük van. Jézusért adják életüket, bár nem tudnak Jézusról. Karácsony örömét és békéjét ma is mennyi békétlenség árnyékozza be. Ma is számtalan Heródes van, aki hatalmát féltve kegyetlen és kíméletlen a környezetéhez. Karácsony ünnepe erősítse bennünk a szeretetet, a tiszteletet a másik ember iránt.

BECKET SZENT TAMÁS, püspök és vértanú
Ünnepe: december 29.

1118-ban Londonban született, apja gazdag normann kereskedő, anyja egy szaracén emírnek volt a lánya. Szülei a kiváló angliai alapfokú iskolák után Párizsba a legkiválóbb iskolába járatták. A Canterburyi egyházmegyében volt pap, különböző kényes feladatait kiválóan látta el, majd a király, II. Henrik lordkancellárja lett, és a király megbízta fia nevelésével is. Munkáit ekkoriban is kiválóan látta el, sokszor még az Egyház jogainak feláldozása árán is. (Tiszta erkölcse, jószívűsége, erényessége ekkor is közismert volt!) A király feltétlen hívét látta Tamásban, elhatározta, hogy érsekké teszi. Tamás figyelmeztette a királyt, hogy mint érsek a király akarata ellen kell sok mindent tennie, ezért meg fog szűnni barátságuk. Mindezt a figyelmeztetést Henrik csak tréfának vette. 1162-ben ellenkezése dacára püspökké választották, ő lett a canterburyi érsek. Mivel az Egyház jogait nagyon határozottan védte II. Henrik király önkényével szemben, először súlyos pénzbüntetésre, majd börtönbüntetésre ítélték. Tamás nem ismerte el bírái illetékességét, ezért a Szentszékhez fellebbezett, ám biztonsági okokból Franciaországba menekült, és ott hat évig száműzetésben maradt. 1170-ben visszatérhetett, és a király is kibékült vele. Kapcsolatuk azonban az udvar ármánykodása miatt ismét elmérgesedett. Tamás sokat szenvedett. A felbőszült király uszítására zsoldosai 1170. december 29-én az esti zsolozsmáját végző érseket az oltár előtt, papjai szeme láttára ölték meg. III. Sándor pápa 1173-ban avatta szentté. Érdekesség, és a történelem szomorú tragédiája, hogy Tamást halála után még egyszer elítélték: VIII. Henrik király 1538-ban számvetésre idézte Tamást. Mivel a halott nem jelenhetett meg, a hatalmi őrületben tobzódó király lázadás, makacsság és felségárulás címén halálra elítélte: sírját feldúlták, ereklyéit elégették, a sírjában levő értékeket elkobozták, szobrait, képmásait és más emlékeket megsemmisítettek.

SZENT SZILVESZTER, pápa
Ünnepe: december 31.

Ősi római családból származott, szüleitől kiváló keresztény nevelést kapott. Apja halála után egy papra bízta anyja a gyermek nevelését. Nagyon tehetséges tanuló volt, szeretett is tanulni. Papként igen sokat szolgált a diokleciáni üldözés idején (303-305), ami Rómában is sok áldozatot kívánt. Többször kellett elrejtőznie a Soracte-hegy egyik barlangjában. 314-ben választották pápává, mert közismertek voltak nagy érdemei. Nagy Konstantin alatt uralkodott, a milánói ediktum (313) utáni békés korszakba ő vezette be az Egyházat. Templomokat épített, szabályozta a templomok szentelésének rendjét, a templomok felszerelését. Ekkoriban a donatisták és az arianizmus nehezítette az Egyház életét, Szilveszternek élete végéig küzdenie kellett ezek ellen az eretnekségek ellen. 335. december 31-én halt meg. A Priscilla katakombába, a Via Salarián temették el, I. Pál pápa azonban 761-ben átvitette elődje maradványait a szent tiszteletére alapított "San Silvestro in capite" nevű kolostorba. Alakját sok, szinte a mese határát súroló legenda veszi körül, már az 5. században tisztelték.

Forrás: VP, katolikus.hu/szentek